Kik azok a rezidensek?

A napokban nagy médiavisszhangot kapott Magyarország miniszterelnökének pénteki nyilatkozata, melyben „inasok”-nak nevezte a rezidens orvoskollégákat. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az inas szó bizonyos munkakörökben tanítványt, illetve tanoncot jelent, és reméljük, hogy hazánk miniszterelnöke is mintegy hasonlatként ebben a jelentésében alkalmazta ezt a főnevet.

De a legnagyobb jóindulattal sem gondoljuk, hogy jelen helyzetben szerencsés ez a szófordulat, különösen akkor nem, amikor a rezidens orvosok már a COVID-járvány kezdete óta a járványügyi ellátás gerincét képezik, munkájukat az esetek igen nagy részében – sokszor kényszerből – teljesen önállóan, de szerencsésebb esetben is csak minimális szakorvosi felügyelet mellett végzik. Teszik ezt minden, akár a helyzet, vagy a döntéshozók által szükségessé tett nehezítő körülmény ellenére (kirendelések, idegen környezet, a választott szakterülettől eltérő feladatkör, szolgálati jogviszony bevezetése által generált bizonytalanságok, és még sorolhatnánk).

A jelenleg felszínre tört fogalomzavart korábbi felszólalások során is tapasztaltuk, amire számos alkalommal igyekeztünk felhívni a megszólalók figyelmét. Ezúton is szeretnénk jelezni, hogy sokat segítene az orvos-beteg kapcsolaton is, ha a lakosság mellett a legmagasabb vezetőink is tisztában lennének azzal, hogy a kórházban dolgozó rezidens egy általános orvos végzettségű, szakorvosképzést folytató orvos. A Magyar Orvosi Kamarához csatlakozva köszönjük mi is minden egészségügyben dolgozó kollégánknak a folyamatos, sokszor erőn felüli munkát, a betegek érdekében!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email