Kiemelt szakértők képzése

2023 tavaszán Szlovákiában zajlott projektünk szervezett tevékenysége, mely során a jó gyakorlatok workshopon összegyűjtött információk és tudásanyag alapján összesen 5 fő részvételével megtörtént a kiemelt szakértők képzése. A projektben részt vevő két szervezet (a Magyar Rezidens Szövetség és a SEJK – pozsonyi magyar orvostanhallgatók klubja) vezetői/delegáltjai vettek részt. Ezen résztvevők a későbbiekben képesek módszertani támogatást nyújtani a más intézményekben tevékenykedő, a projektben résztvevő kollégák számára is a kézikönyv tartalmának implementálása során.

 

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk. )

 

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email